Píšeme mi

Básničky zo Žípu:

A SÍRÓ FALU

Kacskaringós folyó partján,

dombok oldalainak hűs árnyékán,

elterül egy kicsi falu,

melyről - szeretnék mondani valamit.

Napkeletkor csillan a fény,

a templom párás tetején.

Vasárnapi déli óra,

megszólal az öreg harang - jelszója.

Gyülekező emberek,

mint a fán a verebek,

Elindulnak valamerre,

mint szélben a levelek.

Akác fasor árnyékában

kitaposott út van,

mellyen sok ember elment már

az örök nyugalomban,

a csendes sirhalomban.

De más irányban indulok én,

lábaim visznek

az öreg kiastély felé.

Hol gyönyörködhettem valaha,

de mára csak a romok maradtak.

Fényűző kastélynak

óriási kéményei emelkednek a magasba,

körülötte a falak - elsüllyednek az iszapban.

Az öreg fák is sirnak, nem hajlonak, törnek,

vas fogak harapják - törzseiket körbe.

Eltünt már a diós is a szép almás is oda,

miért van ez igy, miért van ez oda?

Ha látnák ezt őseink - néznének nagyot,

hová tűnt az - mit kezeik alkottak.

Ők már csak a múltunk, a jövő az itt van.

Nekünk is lépni kell,vigyázni a honra,

épitgetnünk, szépitgetnünk kell kicsi falunkat.

Mert mi is elkopunk - ki marad a sorban?

Zsíp, 2012. szeptember 10.

Furman István

    A háború küszöbén

(- mi ne kerüljünk bele -)

Lassan a csend lesz úrrá az éjben,

Borzalmas hangok hallgatnak mélyen.

Hideg sikoly után - nyögések hallatszanak,

Emberi testek rohadnak.

Még fel sem ébredtünk az elmúlt évek csatáiból,

Újabbal nézünk szembe - bár távolabb van otthonuktól.

Mégis halljuk a jajveszékelést, hangos kiáltást, fájdalmas üvöltést.

Az épületek rommá dőlnek, alóluk síró hangok jönnek,

A becsapódó golyók zaja - elnyomja a szenvedő sikolyt.

Az ördög újra köztönk jár mellette ott áll a Halál,

Az emberek mégis csatát vívnak - nem gondolva arra -,

 hogy tönkre megy - a felépítet haza.

Bár csak békesség volna mindenhol a Földön,

Nem szenvedés, nem éhség, csak tiszta szeretet,

Melyet az ember maga érhet el, maga teremthet!

Zsíp, 2012. november 20.

Furman István